Szilveszter és tavaszvárás Szarajevóban

Bosznia-Hercegovina, Sarajevo , Sarajevo

Bosznia-Hercegovináról, és persze Szarajevóról a legtöbb embernek az I. Világháború kirobbanása jut eszébe, hisz itt gyilkolták meg Ferenc Ferdinánd trónörököst. Azonban a város jóval több ennél, hisz a helyszínre már csak egy kis tábla emlékeztet. A körülbelül 300 ezres fővároson a történelmi korok otthagyták névjegyüket. Míg nálunk például a törökök 150 évig vendégeskedtek, addig Boszniába háromszor annyi időre költöztek be. Ennek köszönhetően az országban és a fővárosban is, rengeteg mecset és minaret található, illetve az ország legfontosabb vallása az Iszlám. Azonban békésen megfér a keresztény és zsidó vallás is egymás mellett, sőt akad, ahol pár száz méteren belül találunk mecsetet, keresztény templomot és zsinagógát. A színes bazársorokban vásárolgatni és a helyi kis kávéházak vizipipázni, ugyanúgy jól esik, mint tenni egy kellemes sétát az Osztrák-Magyar Monarchiából itt maradt épületek szomszédságában.

És ha már Szarajevót felfedeztük, nézzük meg Mostárt, ahol feltétlen sétáljunk át az Öreg-hídon és gyűjtsünk pénzt, egy lelkes helyinek aki állítólag egy bizonyos összeg után beleugrik a folyóba. De ki tudja ugrik-e vagy csak jó bevételnek tűnik a turisták lelkesedése és hiszékenysége? Derítsék ki Önök!

Indulás oda Indulás vissza Részvételi díj
2019-12-29 - 2020-01-01 159 900  Ft/fő-től 139 900  Ft/fő-től
2020-03-15 - 2020-03-18 149 900  Ft/fő-től
Még több időpont ›

Tulajdonságok

  • körutazás
  • szilveszter
  • városlátogatás

Program

1.nap

Elutazás Budapestről a reggeli órákban, érkezés Szarajevóba, majd transzferrel egybekötött városnézés. A városképet többnyire a muzulmán mecsetek és minaretek uralják, de több helyen láthatunk katolikus, ortodox templomot, és még zsinagógát is. A török építészet megannyi műemléke szép kontrasztban áll a Monarchia által hátrahagyott középületekkel, és az országot uraló vallási sokszínűségnek teret adó templomokkal mely garantáltan lenyűgözi a látogatókat. Városnézésünk alkalmával természetesen Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös merényletének színhelyére is ellátogatunk. Az óvárosban megtekintjük a Gazi Huszref bég-dzsámit, majd a vízipipás bazárvilág a Bascsarsija negyede következik. A szűk, sikátoros utcácskákon járva az iszlám világ semmihez sem hasonlító utcaképe fogadja az érkezőt. Az óváros kanyargó utcáiban és az ottani bazárokban számos érdekes dísztárgy és kulináris élvezet közt válogathatnak a látogatók. Szállás elfoglalása, vacsora.

2.nap

A reggelit követően indulás Mostarba. A mosztári Öreg híd, amely több, mint négyszáz éven keresztül kötötte össze a Neretva folyó két partját. A gyalogos híd azonban az 1993-as délszláv háború áldozata lett: néhány óra alatt rombolta le egy horvát tank. A hidat azóta újjá építették, és ma már az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik, azonban csak a híd mását tudták megépíteni. Az eredeti híd darabjai a Neretva partján láthatóak. A város hangulatát, vonz erejét az itt élő népek, kultúrák, vallások, történelmi emlékek adják.

3. nap

Délelőtt kirándulás a ?Remény alagútjához?. Öt méterrel a szarajevói repülőtér kifutópályája alatt fut egy alagút rövid szakasza, amelyet Szarajevó ostroma alatt ástak ki annak érdekében, hogy ellássa az elzárt várost. Négy éven át ez a 800 méter hosszú alagút biztosította az ostromlott város egyetlen kapcsolatát a külvilággal, és az életfenntartást. Ma múzeumként működik a ház, ahol az alagút bejárata volt és egy kis szakasz is megtekinthető belőle. Visszatérés Szarajevóba, szabad program. A szilveszteri időpontban részvétel a gálavacsorán, ami a szállodában kerül megrendezésre.
Márciusban a délelőtti kirándulás azonos, délután pedig ellátogat a csoport az Igmanon található Vrelo Bosne (magyarul Boszna forrása) közkedvelt kirándulóhelyre, a Boszna folyóhoz A folyó a Dinári-hegységből az Alföld felé folyik. Szarajevó közelében, az Igman hegyen ered 560 m magasan. Visszatérés a szállásra az esti órákban, vacsora.

4.nap

Reggeli után szabad program, majd a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás.

Menetrend

Utazás menetrend szerinti járattal

Honnan - hová Indulás Érkezés
Budapest-Szarajevo 10:40 11:45
Szarajevo-Budapest 12:25 13:30

 

Térkép

Indulási időpontok

2019.12.29 Repülővel 4 nap 3 éjszaka | 159 900  Ft/fő-től 139 900  Ft/fő-től Tovább
2020.03.15 Repülővel 4 nap 3 éjszaka | 149 900  Ft/fő-től Tovább
Még több időpont ›