Sör- és kastélytúra Dél-Csehországban

Csehország talán legromantikusabb vidéke, csodálatos tájjal, halastavakkal és erdővel. A régió gazdag műemlékekben, hatalmas várak, kastélyok és parasztlakok várják az idelátogatót. A régió egyik legnagyobb városa Ceské Budĕjovice, amely meg tudta őrizni kisvárosi hangulatát minden bájával egyetemben. Fontos szerepet játszott a huszita felkeléseknél, és egy időben itt tartották a császári ereklyéket is. Az irodalomban kicsit járatosaknak valószínűleg Svejk katonát idézi, míg a sörkultúra tudósainak a mára világhírű Budvar (Budweiser) sört juttatja eszébe, amelyet máig itt gyártanak.

Program

1. nap

Budapest - Telc - Ceské Budĕjovice

Indulás kora reggel Budapestről, majd elindulunk Csehország felé. Első utunkat a tavak rózsájának is nevezett Telcbe vesszük. A világörökség részét képező kisvárosban gyönyörködhetünk a színes lábasházakban, várkastélyban és templomokban. A városka főterén található házak homlokzata különleges. Úgy lettek kialakítva, hogy a homlokzat azt sejteti, mintha egy több emeletes ház lenne a háta mögött, azonban ez csak a látszat. Tovább utazás, majd késő délután megérkezünk Ceské Budĕjovicébe, ahol elfoglaljuk a szállásunkat.

2. nap

Ceské Budĕjovice sörgyár, Hluboká vára

Reggeli után rövid városnézésre indulunk. A város legfontosabb látványosságait tekintjük meg: Sámson kút, Fekete torony, Szent Miklós templom, Szűz Mária templom, Vas szűz torony stb. Városnézés után ellátogatunk a város sörgyárába, ahol a sörgyártás folyamatával ismerkedünk meg, valamint sörkóstolóban is részünk lesz.

Délben irány Hluboká várkastélya. A várkastélyról tudni kell, hogy II. Ottokár építtette a 13. században, majd 1840-ben a Schwarzenbergerek építtettek belőle a windsori kastély mintájára Tudor-stílusú, neogótikus épületet. Ezen dinasztia által összegyűjtött bútorok, festmények porcelánok stb. láthatóak a pompás kastélyban. A kastélylátogatás után visszatérünk Ceské Budĕjovicébe. Szabadprogram.

3. nap

Ceské Budĕjovice - Ceský Krumlov

Reggeli után elindulunk Ceský Krumlovba, dél-csehország legfestőibb hangulatú kisvárosába, a Világörökség részeként őrzött ódon reneszánsz városba, mely gazdagságát hegyei ezüstkincseinek köszönheti. Séta a Moldva két hurkában épült óvárosában, ahol a csodálatos házak mindenkit rabul ejtenek. A Rosenberg dinasztiát idéző várkastély, az ország második legnagyobb vár-épületegyüttese a prágai Hradzsin után. A nap végén megtekintjük az itteni Eggenberg sörfőzdét, ami még szintén a városkapun belül található. Visszatérés a szállásunkra, szabadidő.

4. nap

Ceské Budĕjovice - Trebon - Budapest

A reggelit követően hazafelé indulunk, utunkat Trebon felé vesszük, ahol a várkastélyt és a hozzá tartozó parkot tekintjük meg kívülről. A fürdő, a reneszánsz kastély, a szomszédos parkok és a Svet (Világ) tó egyedi egységet alkotnak. Trebon főként halászatáról és ízletes Regent söréről ismert. A helyi éttermek a treboni pontyból készített halkülönlegességeket kínálnak. A menetidő függvényében lehetőség lesz egy rövid hajókázásra is a tavon. A kora délutáni órákban a hazautazás folytatása, folyamatos utazás, megérkezés Budapestre az esti órákban.

Tudnivalók

Utazás: komfortos autóbusszal
Elhelyezés: 3 *-os központhoz közeli szállodák 1-2-3 ágyas zuhanyzós szobáiban
Ellátás: reggeli, igény esetén vacsora kérhető
Minimum létszám: 35 fő