Elutazás Budapestről a reggeli órákban, érkezés Párizsba. Első utunk egy Calvados kóstolásra vezet, hamár a tartományban járunk, ez egy kihagyhatattlan attrakció. Következő megállónk Honfleur, amelynek régi kikötőjét keskeny, magas házakkal teli utcák veszik körül, séta a városkában. Jó idő esetén kilátogatunk Deauville városába is, itt található Normandia legszebb strandja. Innen tovább utazás Rouen-ba, Franciaország egyetlen olyan településére, amelyet „ville-musée”, azaz múzeumváros néven emlegetnek. Katedrálisa, gótikus templomai, fagerendás, normann házakkal teli óvárosa, történelmi emlékhelyei turisták millióit vonzzák. A "száz harangtorony" városa már a reneszánsz óta vonzotta a művészeket, mégis az impresszionizmussal szerzett olyan ismertséget, mint korábban soha. Szállás elfoglalása, majd séta az óvárosban, szabadidő, vacsorázási lehetőség.
A reggelit követően Amiens városába utazunk, a sokak szerint észak-Velencéjeként is emlegetett városkába..A reggelit követően gyalogos városnézés. Pikárdia fővárosa, Amiens, világszerte híres XIII. századi gótikus katedrálisáról, amely a legnagyobb Franciaországban. A katedrális alatt található a Saint-Leu negyed apró házak között kanyargó csatornákkal, sétányokkal, kávézókkal. Látnivalók: a XIII-XV. században épített harangtorony és a Városháza, valamint az Igazságügyi Palota. Kora délután indulás Chantilly-be, a XIV. században épült hercegi kastély és a lovarda megtekintése. Itt volt alkalmazásban a XVII. században a legendás konyha- és ceremóniamester, François Vatel, akinek nevéhez fűződik a tejszínhab megalkotása, amelyet franciául egyszerűen csak chantilly-i krémnek neveznek. A kastélyhoz tartozó lovarda 1721 és 1736 között épült, eredetileg a hintók tárolására szolgált, az épület emeleti részén pedig a lovasokat szállásolták el. A hintók helyén ma nemes lovak számára alakítottak ki istállókat, a szolgálati lakásokban pedig a lóápolók és a nagyszabású nyári lovasbemutatókon fellépő művészek laknak. Késő délután indulás Párizsba, szállás elfoglalása.
Reggeli, majd félnapos városnézés Párizsban, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. (Diadalív, Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony – kívülről, csak néhány fotó erejéig). Párizs Európa legromantikusabb városa a kultúra és a divat fővárosa is. A város számtalan pontjáról élvezhetik az egyedülálló panorámát, a jellegzetes párizsi kávéházak teraszáról megfigyelhetik a franciák oly irigylésre méltó lezserségét, a múzeumokban pedig évszázadok páratlan kincseiben gyönyörködhetünk. Este fakultatív hajókirándulás a Szajnán, a helyszínen az idegenvezetőnél lehet rá jelentkezni. A hajós városnézés során a kivilágított Párizsban gyönyörködhetnek.
Reggeli után szabad program, fakultatív séta a Montmartre hangulatos művész negyedében, utána a Diadalív megtekintése igény szerint. Délután fakultatív kirándulás Versaillesba, a kastély és a kert meglátogatása, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. A kastélyban ma több, mint száz helyiség mutatja be az egykori királyi rezidencia életét. A kert több, mint száz kilométeres fasorral, számtalan medencével és ötven szökőkúttal büszkélkedhet, amelybe XIV. Lajos kedvéért főként erős illatú virágok kerültek. Visszatérés a szállodába a kora esti órákban.
A reggelit követően egész napos szabadidő Párizsban, a fények és a művészetek városában vagy fakultatív kirándulások metróval, idegenvezetőnk szervezésébe. Fakultatív magyar nyelvű tárlatvezetés a Louvre múzeumban. Késő délután transzfer a repülőtérre, hazautazás a menetrend függvényében.
MEGJEGYZÉS: A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A kirándulások a menetrend és az ünnepi nyitvatartások függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek megfelelően tömegközlekedéssel szervezi meg!Félnapos kirándulás a Versilles kastélyhoz busszal, idegenvezetővel: | 43 900 Ft/fő |
Félnapos kirándulás a Versilles kastélyhoz busszal, idegenvezetővel 26 év alatt (min. 14 fő): | 39 000 Ft/fő |
Magyar nyelvű Louvre tárlatvezetés belépőjeggyel (min.10 fő):: | 26 000 Ft/fő |
Magyar nyelvű Louvre tárlatvezetés belépőjeggyel 26 év alatt (min. 10 fő): | 19 500 Ft/fő |
Az árváltozás jogát fenntartják
Honnan - Hová | Indulási idő: | Érkezési idő: |
Budapest (BUD) - Párizs (CDG) | 06:00 | 08:25 |
Párizs (CDG) - Budapest (BUD) | 21:35 | 23:45 |
A menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják
A feltüntetett díj az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaz, és a szálláshely legolcsóbb szobatípusára vonatkozik. A díjon felül -igény szerint- fizethető: fakultatív programok, vízumdíjak, valamint az útlemondási és utasbiztosítás (BBP)díja. További lehetőségek és a létszámnak megfelelő pontos ár meghatározásához használja a „Tovább” gombot.