Török rivéra

A Török Riviérán, a Földközi-tenger festői déli partvidékén lépten-nyomon tapintható a történelem és a mitológia, ugyanakkor a természeti szépségek valódi kincsestára. A balzsamosan illatozó fenyvesek, a datolyától roskadozó pálmafák, a türkiz ezernyi árnyalatában csillogó, kristálytiszta tenger, a lenyűgöző vízesések, az égbe törő hegycsúcsok, a tengerbe szakadó sziklapartok, a lustán nyújtózó, homokos strandok évről évre vonzzák a látogatókat.

A törökök vendégszeretete és konyhaművészete, a mesés kelet bazárjainak szín, hang, illat és áru kavalkádja páratlan élményt szereznek az itt pihenőknek.

Turkish Riviera - Aerial from Guy Bareli on Vimeo.

„Én mondhatni szerencsés helyzetben voltam első törökországi látogatásomkor, hiszen az itthoni zord, hideg télből hirtelen a kellemes tavaszban találtam magam, amikor leszálltam Antalya repülőterén. Kezdetben volt bennem egy kis félsz, abból adódóan, amit az ember itthon hall, de a várost és a riviérát látni, érezni, élvezni kell. Magával ragadott az emberek közvetlensége. Az utcákon pezseg az élet, telis tele bárokkal, éttermekkel, ahol a helyi zene szól. Az ételek minden híreszteléssel ellentétben finomak és változatosak. Az árak barátságosak, a bazárban alkudni pedig kötelező.

A kristálytiszta tenger, a csodálatos növényzet, hatalmas pálmafák teljesen lenyűgöztek, a szálloda kertjében pedig szabadon mászkáltak a teknősök! A vízi sportokat érdemes kipróbálni, egy életre szóló élmény. Bár időm nagyrészét a munka töltötte ki, ha volt lehetőségem, elmentem egy-egy szervezett kirándulásra, hogy minél többet megtudjak a történelmi látnivalókról, minél jobban megismerjem a helyi kultúrát. A hajókirándulás pedig kihagyhatatlan! Az élet úgy hozta, hogy már nem itt dolgozom, de azóta is többször visszalátogattam ide, hiszen a több év alatt nagyon megkedveltem ezt az országot! Beleszerettem az életvitelükbe, az emberekbe, zenéjükbe, szóval Törökországot egyszerűen látni és érezni kell!”

Pannonhalmi Petra, wellness- és fürdővezető

Úti célok és üdülőhelyek

Törökország egyszerre két kontinensen is elterül. Kisebbik része Európában, a nagyobbik pedig Ázsiában. Isztambul az egyetlen város a világon, amelyet megoszt e két kontinens. Ez a kettősség kultúrájában, építészetben is megfigyelhető, amelyben a Kelet hagyományai, és a Nyugat fejlődésének hatásai keverednek. Minaretek, mecsetek, bizánci templomok jól megférnek a modern luxusszállodákkal. De ennek a közelségnek a hatása, valamint a török hódításoknak a következményeként ezek a kölcsönös hatások nemcsak ebben az országban figyelhetők meg. A világ hét csodájából kettő itt Törökországban található, az Artemisz templom és a halikarnasszuszi Mauzóleum. Innen került Hollandiába a tulipán, a törökök ittak először a világon kávét Európában, és innen származik Szent Miklós, vagyis a Mikulás. Noé bárkája az Ararát hegyén feneklett meg, amely Törökország Ázsiai oldalán található. A Földközi-tenger déli partvidéke egyedülálló festői mediterrán hangulatot sugároz. Gazdag történelmi múlttal és rengeteg kulturális látnivalóval rendelkezik. A helybeliek szívélyes vendégszeretete, a török ételspecialitások, és a mesés kelet jellegzetes hozzátartozója a bazár, páratlan élménnyel gazdagítják az ide látogatót.

Antalya

A Taurus hegység égbetörő, 2500 méteres csúcsainak védelmét élvező, csodálatos tengerparton találjuk a Török Riviéra fővárosát, amely ókori alapokra épült és ma az ország egyik legnépszerűbb metropolisa. Ne lepődjünk meg a kontrasztokon! Modern negyedek és illatos narancsligetek, pálmafás sétányok és a szeldzsuk városfallal övezett óváros sikátorainak labirintusában a bazárok, a bőr és az arany ajándéktárgyak, az ódon hangulatú éttermek pedig az autentikus ízek gazdag palettájával kápráztatják el az idelátogató turistákat. A Hadrianus kapu az i.sz 130-ból, az aspendosi, fantasztikus épségben fennmaradt, 15 ezer fős ókori színház, a lélegzetelállító Karpuz Kaldiran vízesés megtekintése kihagyhatatlan. A belvároshoz közeli sziklás strandokhoz többnyire hosszú lépcsősorok vezetnek. A központi partoktól távolabb, 10-15 km-re a Lara Beach, 20 km-re a Kundu városrész a luxus szállodák és a hosszan elnyúló homokos és kavicsos strandok világa. Dolmussal, vagy taxival könnyen megközelíthető a városközpont, ha a szállodasorba ékelődött butikok, bazárok kínálatánál többre vágyunk, vagy ha az éjszakai életérőll híres Kaleici negyedet akarjuk felderíteni.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Belek

A városi forgatagtól távol, nyugalom és teljes feltöltődés garantált ebben az Antalyatól kb. 40 kmre, keletre található üdülőparadicsomban. A parti fenyvesekkel ölelésében rejtőző 5 csillagos luxus szállodák kényeztetéséből és a kilométereken elnyúló, széles és sekély, homokos illetve aprókavicsos strandok simogató vizétől szinte lehetetlen, de mégis érdemes egyszer-egyszer kiszakadni a világhírű golfpályák, vagy az aspendosi ókori romok, vagy Side óvárosi hangulata, vagy Belek fűszerbazárjainak, vagy Perge kedvéért. A kalandra éhesek a manavgati vízesésnél a sós és édesvizes fürdőzést, a Körpülü-kanyon nemzeti parkjában pedig a rafting túrát válasszák! A delfináriumban töltött idő repülni látszik, és életre szóló élményt ad kicsiknek és nagyoknak egyaránt! A rendkívüli gazdagságú flóra és a fauna talán legféltettebb kincsei a Caretta teknősök, akik miatt zajártalmat megelőző korlátozások érvényesek júniusban és augusztusban. Antalya dolmussal, vagy taxival közelíthető meg.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Side

Antalyatól keletre, 70-km-re, egy félszigeten Side rendkívül hangulatos óvárosa vár ránk. Az ódon épületek árnyékában tett séta közben a 15 ezer fős amfiteátrum, a Vespanianus kapu, az Apollon templom oszlopai, piacterek, városfal és vízvezeték részletek keresztezik utunkat. A sétálóutca kirakatai és szórakozóhelyei betérésre csábítanak. A luxus szállodák az innen 5-10 km-re keletre és nyugatra elterülő apró kavicsos, vagy homokos strandok mentén terülnek el. Kiránduljanak a Manavgat 3 méter magas vízeséséhez, vagy tegyenek hajókirándulást a folyón, vagy merüljenek el a hetipiac színes forgatagában és csodálják meg a szépséges 4 tornyos mecset lenyűgöző sziluettjét!

Ajánlat kérés Iroda kereső

Alanya

Antalayatól keletre, kb. 135 km-re található az ország egyik leglátogatottabb üdülőhelye, amelyet UNESCO világörökségnek jelöltek. A kalózok által kedvelt kikötő falai előtt még a Római Birodalom hódító hadai is megtorpantak, és első fénykorát az anatóliai szeldzsuk birodalom fővárosaként élte. Napjainkban bár forgalmas, mégis rendkívül hangulatos a pálmákkal szegélyezett főút, ahol a szállodák közt kávézók és üzletek csábítják betérésre a sétálókat, a meredek hegyoldalra felkúszó erőd falai pedig gerendavázas szeldzsuk, a vízparthoz közelebb pedig oszmán házakból álló óvárost öveznek. A XIII. századi fellegvárból és a lőrésekkel szabdalt falakról is csodálatos panoráma tárul a környező hegyekre, strandokra és a kikötőre. Innen a félsziget körül, a közeli öblökbe és barlangokba hajóval, a szárazföldről pedig a Damlatas cseppkőbarlangba, a Manavgat folyóhoz fantasztikus kirándulásokat tehetünk. Az izgalmasabb élményeket kedvelőknek egy jeep safari kihagyhatalan. Az éjszakai élet főként a Kleopatra strand környékének a fiatalok által nagyon kedvelt diszkóiban pezseg. Ez a homokos strand a nyugati részen található, kb. 2 km hoszzú, a többi szakasz pedig homokos és aprókavicsos. A kék zászlós minősítésnek köszönhetően az áttetsző, türkiz színű vízben a csillogó halrajok jól láthatóak. Mahmultar kb. 20 km-re homokos és sziklás, a néhány km-re fekvő üdülőhelyek Konakli strandjai inkább kövesek és kavicsosak, némely szállodánál kisebb szakaszon homokosak.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Dalaman

Az Égei-tenger partján, Törökország délnyugati vidékén igazi ékszerdoboz az azonos nevű régió egyre kedveltebb városa, Dalaman. A látványos hegyvonulatokkal övezett partvidék a meseszép türkiz vízről és a fehér homokról kapta a Türkiz Part nevet. A napsütésben gazdag, de a legforróbb nyári hónapokban is enyhébb időjárású táj csodás természeti kincsekkel is vonzza a látogatókat: a narancs- és citromligetek, a fenyőerdők, az álcserepes tengeri teknősök kolóniái és az elképesztő lagúnák és a gyors folyású, raftingtúrákhoz is ideális Dalaman-folyó egyaránt páratlan élményeket kínálnak. A közelben ősi romok, bizánci épületmaradványok is felfedezésre várnak, de aki csak pihenésre vágyik, az is megtalálja itt a számítását a fantasztikus strandok, eldugott öblök, remek éttermek, valamint a hagyományos török kávézók és teázók között. Természetesen itt is nyüzsgő az éjszakai élet, de kicsit visszafogottabban, mint a környék nagyobb nyaralóvárosaiban. A nagyobb turistaközpontok – Fethiye, Marmaris, Kalkan vagy Ölüdeniz – is könnyen elérhetők innen.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Kemer

Az Antalya repterétől alig 50 kilométerre lévő üdülőváros fenséges hegyek és fenyvesek ölelésében, kristálytiszta tengerrel, kavicsos parttal várja azokat a nyaralókat, akiknek az is számít, hogy az épített környezet harmóniában legyen a természettel. Ha Kemerben már felfedeztük a hangulatos bevásárlóutcát, a keddi piacot és a város szívében lévő kikötőben ringatózó hajókat, a delfináriumban akár együtt is úszhatunk a barátságos emlősökkel. Érdemes persze a környéken is szétnézni, akár jachtkirándulás keretében, akár a szárazföldön. Phaselis és Olympus városok ókori romjainál és az Olympus-hegyre vezető drótvasutas kalandnál talán csak a Ciralinál lévő Yanartas-hegy lenyűgözőbb a lángoló kövekkel: a sziklás hegyen a metángázok feltörése miatt több ezer, soha ki nem alvó kis tábortűz lobog.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Marmaris

A hajdani aprócska halászfalu mára Európa-szerte híres üdülőhellyé nőtte ki magát. Nem csak a csodás öbölről és a 10 kilométer hosszan elnyúló Uzunyali strandról, de bazárjairól és a pezsgő éjszakai életről is jól ismert. Kellemes mediterrán éghajlata és kristálytiszta vize miatt a vitorlázók, búvárok és a többi vízisport-rajongó körében is igen népszerű. Elsősorban az aktív kikapcsolódást kedvelőknek ideális célpont, a nyaralást a közeli Marmaris Nemzeti Parkba tett kirándulással, delfinpark-látogatással és keskeny utakon, meredeken alázúduló folyók között vezető izgalmas hegyi dzsiptúrákkal is tarkíthatjuk. Marmarisból az ókori világ hét csodája közül kettő is könnyen elérhető: Bodrumban a Halikarnasszoszi mauzóleum és az ephesosi Artemis templom is kétórányi távolságra található.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Fethiye

A világ legszebb úticéljainak egyike a komoly történelemmel rendelkező Fethiye, amely annak ellenére megőrizte eredetiségét, hogy évről évre egyre több turista látogat ide. Az azúrkék tenger öblökkel és kis szigetekkel csipkézett partjai álomi pihenésre és hajókázásra termettek, ám ezen felül az izgalmas látnivalók is vonzóvá teszik a környéket. A város feletti sziklába vájt több ezer éves kősírok és a mindenfelé fellelhető ókori maradványok gazdag múltról árulkodnak, a környező hegyek túraútjai és a Pillangók Völgyének lakói pedig a természetrajongó nyaralóknak nyújtanak felejthetetlen látnivalókat.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Ölüdeniz

Sokak szerint ez maga a Kék Lagúna: a Földközi- és az Égei-tenger találkozásánál lévő Ölüdenizt a legszebb török partok közé sorolják. A Dalaman repterétől 50 kilométerre lévő, természetvédelmi terület közepén fekvő térségben elképesztően kék a víz, a kristálytiszta tenger és környező hegyek együttese pedig az extrém sportok szerelmesei számára is bőven tartogatnak lehetőségeket. Ha a siklóernyőzéshez nem is vagyunk elég bátrak, a hegyvidéken érdemes kisebb túrákat tenni. Bár itt a strand a fő attrakció, a város is tud mit nyújtani: szórakozóhelyek, kiváló ételeket kínáló étterek és bárok teszik teljessé az élményt.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Icmeler

A városkát és Marmarist a 10 kilométeres Uzunyali strand köti össze egymással, gyakorlatilag elővárosnak számít. Icmeler hangulatában hasonló, de egy kicsit csendesebb, mint a szomszédos Marmaris, ám itt is bőven találunk remek éttermeket, bárokat, sportolási és szórakozási lehetőségeket, éjjel-nappal. A három oldalról fenyőerdőkkel körülvett kisvárosban az aranyszínű homokkal borított parton és öblökben a strandolás mellett számtalan vízi sport kipróbálására is van lehetőség.

Ajánlat kérés Iroda kereső

Hivatalos nyelv

Török. A turistaközpontokban általában beszélnek angolul, németül vagy oroszul.

Időeltolódás

A közép-európai időszámításhoz, ill. Magyarországhoz viszonyítva +1 óra.

Hivatalos fizetőeszköz

Török líra (TRY).

Oltások

Nincs előírt kötelező védőoltás. A javasolt oltásokkal kapcsolatban tájékozódjanak a Nemzetközi Oltóközpont weboldalán. (www.oek.hu)

Áramellátás

220 V/ 50 Hz, adapter nem szükséges. Áramkimaradás alkalmanként előfordulhat, mely miatt gyakran a vízellátás is akadozhat, mivel a legtöbb szállodában a vízellátást biztosító rendszer is árammal működik.

Biztonság

Törökországban a turisták által látogatott területeken általában jó a közbiztonság, de mindig fokozottan figyeljenek értékeikre, főként, ha városokba vagy bazárba látogatnak el. Kérjük, a szállodákban használják a széfeket, a saját biztonságuk érdekében!

Borravaló(BAKSIS)

Kérjük kedves utasainkat, hogy a törökországi szokásoknak megfelelően készüljenek némi aprópénzzel/ baksissal a sofőrök/londinerek részére. Az éttermekben és szállodákban is szívesen fogadják, mértéke általában 5-10 %. Az all inclusive ellátást nyújtó szállodákban a személyzet részére az ún. „Tip Box”-ba lehet tenni a borravalót.

Pénzváltás

A nagyobb üdülőhelyeken euróval vagy US dollárral is fizethetünk, de az átváltási árfolyam így kedvezőtlen, emiatt ilyenkor kicsivel magasabb árat fizetünk ugyanazért az áruért. A bankok általában 09:00-12:00 és 13:00-17:00 között tartanak nyitva. A bankoknál szinte mindenhol találunk bank automatát is. A pénzváltó irodákban, bankfiókokban és szinte minden szállodai recepción lehet pénzt váltani. A váltókban kapott nyugtákat javasoljuk megtartani a hazautazásig. Hitelkártyákkal lehet fizetni a szállodákban és a nagyobb üzletekben.

Beutazás

Törökországba csak érvényes útlevéllel lehet belépni. Az útlevélnek a hazautazás napjától számított további 6 hónapig érvényesnek kell lennie. A törökországi állam az útlevél érvényességét szigorúan ellenőrzi. A gyermekek számára külön útlevél szükséges. 2014-től a magyar állampolgárok vízummentesen léphetnek be az országba (90 napos tartózkodási időn belül). Megkérjük kedves nem magyar állampolgárságú utasainkat, hogy a rájuk vonatkozó beutazási és vízumszabályokról érdeklődjenek az illetékes követségeken, vagy az utazási irodákban. A fenti szabályok be nem tartásából eredő károk és költségek teljes mértékben az utasokat terhelik.

Hívások indítása

Magyarország hívószáma Törökországból 00 36 … Törökország hívószáma Magyarországról 00 90 …

Követség

Magyar Nagykövetség Törökországban: Cím: Sancak Mahallesi, Layoş Koşut Caddesi 2. 06550 Yıldız / Çankaya, Ankara, Türkiye Telefon: (00 90) (312) 405-8060, (00)-(90)-(533)-699-3694 Fax: (00 90) (312) 405-8933 E-mail: mission.ank@mfa.gov.hu Web: http://www.mfa.gov.hu/emb/ankara