Homokos tengerpart Horvátországban?

Horvátország vadregényes szépségéhez nagyban hozzájárul, hogy túlnyomórészt kavicsosak-sziklásak a tengerpartjai – de ez nem jelenti azt, hogy ne találhatnánk az országban homokos strandokat, ha épp arra vágynánk. 

Főleg kisgyermekes családoknak okozhat fejtörést a horvátországi nyaralás megtervezése, hiszen a köves partoknál számukra mindenképpen kényelmesebbek a homokos strandok. Szerencsére ilyenekből is van választék, csak tudni kell, hol keressük.

Isztrián, a meghitt hangulatú Medulinnál a lassan mélyülő, homokos Bijeca strand méltán népszerű a kisgyerekes családok körében. Főszezonban azért is ajánlott, mert viszonylagos északi fekvése miatt itt kisebb a hőség, mint Dalmáciában. Innen még északabbra, Umag fölött érdemes felfedezni Zambratija kevésbé ismert homokos partját is.

A történelmi fürdővárosban, Opatijában két kisebb, lassan mélyülő homokos strand várja a picikkel utazókat; sokan szeretik a közeli, bájos Lovran déli oldalán lévő strandját is, ahol a föveny ugyan kavicsos, de a sekély vízben puha homokon lépkedhetünk.

Budapesttől mindössze 510 kilométerre van az első igazán jó homokos tengerpart: a Crikvenicához tartozó több kilométeres, tiszta strand több szakasza is homokos.

A Kvarner-öböl meseszép szigetein is akadnak kisebb-nagyobb homokos fövenyek.

Krk szigetén az egyik kedvenc a malinskai strand, ami bár nem teljesen homokos, végig nagyon lassan mélyülő vizű. Aki valami extrára is vágyik, látogassa meg a Soline-öblöt: Meline sima talajú strandján a sekély vízben akár tetőtől talpig beburkolhatjuk magunkat a gyógyító hatású, iszapos-agyagos sötét homokba.

Horvátország

A Rab-sziget északi csücskében, Loparnál el sem lehet téveszteni a másfél kilométer hosszan húzódó, homokos Rajska strandot, ahol a vízbe gázolva akár át is lehet sétálni a szemközti kis szigetre. A közeli Supetarska Draga is érdekes lehet, ugyan itt sem kifejezetten aranyló a homok, de lassan mélyül a víz.

Losinj szigetén a Cikat-öbölben ismert egy aprócska homokos strand; ennél kevésbé felkapott, nehezebben megközelíthető, ám roppant látványos a fehér homokos part, a Biela plaza a Liska slatina partszakaszon. Pagon szintén két picike, de meleg és sekély vizű homokos part ajánlható: a sziget déli felén, Povljana és Vlasici településeknél kell keresni.

Dalmáciába átlépve Zadar környékén, Ninben igazi csodát találhatunk: a több kilométer hosszan elnyúló, finom homokos, sekély lagúnarendszer egyedülálló az országban; a homokos partok még a közeli Privlaka településnél is folytatódnak.

A Biogradi Riviérán több helyen is selymes, forró homok várja a strandolókat: főleg Pakostane üdülőfaluban érdemes keresgélni, de a szemközti Pasman és Ugljan szigeteken is akad agyagos-homokos partszakasz.

Délkelet felé tovább haladva, az egykori kalózfészekben, a Cetina folyó torkolatánál lévő Omišban a város előtt található a folyami homokos strand, Splitnél pedig a népszerű Bačvice és Ovčice strandokat borítja homok.

Az egyik leglátványosabb partszakasz ezen a tájon Brač szigetén, Bolnál várja a nyaralókat: a földről és a levegőből is csodás látványt nyújtó Aranyszarv, a tengerbe benyúló félsziget annyira apró kavicsos, hogy szinte már homokosnak nevezhető; kicsiknek és nagyoknak egyaránt megfelel.

Aki még ennél is távolabb jut Horvátországban, mindenképp keresse meg Vis szigetén az eldugott, dús növényzetű, már-már trópusi hangulatú Stoncica partot – különleges élmény.

Kategória: Európa, Utazási tanácsok
Címke: , , , , , ,