A Görög Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatása alapján, biztonsági okokra hivatkozva az idei szezonban a Navagio-öbölben fürdőzésre nem lesz lehetőség, valamint a hajók kikötése sem engedélyezett. A part lezárása miatt fotózásra lesz csak mód, amely az öblöt megközelítő hajokról kivitelezhető.
A 2A Terminál poggyászkiadó területének bővítése miatt 09.15-től az Air France, a KLM, a Finnair, a Lufthansa, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a LOT Polish Airlines légitársaságok, továbbá a Smartwings helyi idő szerint 14:00 és 23:59 között érkező járatainak utasai a 2B Terminálon kapják meg feladott poggyászaikat. A Budapest Airport kéri az utasokra várakozókat, hogy az érintett utasokat a 2B Terminálon várják. Az érintett légitársaságok utasait kérjük, hogy érkezéskor kövessék a terminálon kihelyezett irányító jelzéseket. A munkálatok várhatóan 2023.03.15-ig tartanak.
A Görögország északnyugati részén, a Jón-tenger partján fekvő Parga egyike az ország leglátványosabb és leghangulatosabb városainak. Évről évre egyre több nyaralni vágyó keresi fel a buja fenyőerdők és festőien romantikus tájak ölelésében álló kisvárost.
A luxushajózás jövője rövidesen elérhető jelenné válik – még idén útnak indul az MSC World Europa, az MSC Cruises valaha létezett legkörnyezetbarátabb úszó szállodája. A hatalmas, rengeteg újdonságot kínáló tengerjáró decembertől áll munkába, először a Perzsa-öbölben, majd márciustól a Földközi-tenger vizein.
Az IBUSZ 120 év tapasztalattal állítja össze utazási ajánlatait. Válogasson külföldi utazások, all inclusive nyaralások, belföldi ajánlatok, wellness hétvége ajánlatok széles választékából. Amennyiben egyénileg szervezi utazását, online repülőjegy foglalás szolgáltatásunkkal több ezer desztinációból választhat.
További információkat útjainkról, buszos vagy repülős közlekedés lehetőségeiről a fenti mega-menü menüpontjai között talál, vagy a főoldalon elhelyezett promo dobozokra kattintva. Oldalunkon számos helyen interaktív Google térképeket helyeztünk el, ahol nyomon követheti pl. a görög autóbuszos járataink felszállási lehetőségeit, vagy éppen charter repülőjárataink végcéljait. Hajóutak menüpontunkban pedig a legnagyobb tengeri hajóutak között válogathat és foglalhat. Jó böngészést, és kellemes utazást kívánunk!
Köszönjük ha megosztja véleményét velünk! Email címünk: honlap@ibusz.hu
Weboldalunkon, plakátjainkon és egyéb hirdetéseinkben feltüntetett díjak az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaznak. A díjon felül -igény szerint- fizethető: fakultatív programok, vízumdíjak, valamint az útlemondási és utasbiztosítás (BBP)díja.