A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítése a nyári főszezonban a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe, ezért a repülőtér üzemeltetője arra kéri az utasokat, hogy fokozott körültekintéssel és elegendő időtartalékkal tervezzék meg az utazásukat.

Az M4-es autóút vecsési csomópontjánál júliusban három ütemben végeznek felújítási munkákat, amelyek miatt szakaszos lezárásokra kell számítani. Ezek a forgalomkorlátozások jelentősen meghosszabbíthatják a Budapest és a repülőtér közötti menetidőt.
A felújítás 2025. július 7–24. között zajlik, az első ütemre július 7–11. között kerül sor. Ebben az időszakban Budapest irányába mindössze egy sáv, míg a repülőtér felé két sáv áll majd a közlekedők rendelkezésére az M4-es autóút végcsomópontjánál, a 4-es főúti kereszteződésnél.
A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy júliusban legalább egy órával hosszabb menetidővel számoljanak, hogy biztosan elérjék járataikat. Emellett érdemes figyelembe venni, hogy a nyári szezonban a repülőtéri ügyintézés, a check-in és a biztonsági ellenőrzés folyamata is a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.